Kárász Róbert utálja Tatár Csillát, vagy mégsem

2012.09.09. 11:31 Módosítva: 2012.09.09. 11:59

Kárász Róbert folyamatosan zrikálja Tatár Csillát a Mokka adásaiban, és a Blikk információi szerint Kárász kifejezetten nem kedveli Tatárt – írja a Blikk Vasárnapi száma. Az egyik élő adásban Kárász azt mondta, Tatár Csilla egy buliban többet ivott a kelleténél. A leállásokon mindketten úgy tettek, mintha éppen a következő blokkra készülnének, de ez csak leplezése annak, hogy feszült köztük a viszony – fejtette ki a Blikknek egy mindkét félt ismerő informátor. "Én eddig úgy tudtam, hogy jóban vagyunk – mondta meglepve a megvagdosott karú Tatár, aki elismerte, haragudott Kárász Róbertre a múltkori megjegyzése miatt: "Az egyszerűen nem volt igaz, persze, hogy rosszul esett. Robi valami vicceset akart mondani, és nem gondolkodott." Kárász Róbert természetesen mindent tagad, és az egészet Liptai Claudiára fogta: "Én Clauval dolgoztam évekig, vele folyamatosan ment a szurka-piszka, és mivel ő már megszokta a stílusom, teljesen máshogyan reagált. Csillával még nem vezetjük olyan hosszú ideje együtt ezt a műsort, így még vannak olyan helyzetek, amikor kifelé azt érezni, mintha itt kemény sértegetés történne, de ez nem így van. Nem akartam akkor sem megbántani őt, csak rosszul sült el egy vicc" – próbálta menteni a menthetőt Kárász, aki nem csak Tatár Csillát, de Dukai Reginát is előszeretettel sértegeti.