"A fű zöld, az ég kék, az élet szép" – olvashatják a magyarok szerte az országban az RTL II óriásplakátjain. Az egész kampány mögött Geszti Péter marketingcége áll – tudta meg a Blikk. Geszti társaival Okego néven alapított új vállalkozást, ahol ő a kreatív vezető. A cég első feladata volt az RTL-csoport új csatornájának behelyezése a köztudatba. Geszti szerint az volt a feladatuk, hogy alacsony költségvetésből ütős kampányt rakjanak össze. A Blikk szerint Geszti ezért és X-faktoros mentorságáért akár 25 millió forintot is kaphat együtt.

"Közhelynek számító alapigazságokat raktunk ki, amelynek pont az egyszerűsége és a pimaszsága volt az ereje. Az emberek elkezdtek gondolkodni, telefirkálták a plakátokat, aztán otthon elkezdték gyártani a hasonló típusú dolgokat" – magyarázta Geszti a mechanizmust. Arra a kérdésre, hogy mennyit keresett ezzel, a sportpárti Geszti kitérő választ adott, mondván nem azt figyeli, ki mennyit keres egy kampányon, hanem az milyen sikeres. Erdélyi "Superman" Zsolt reklámszakember 280-400 milliósra árazta a kampányt, amiből szerint a kreatív csapatnak 30 millió juthat. Egy másik szakember szerint ebből a 30-ból kb. 15 millió cseppenhetett Gesztinek – részben a piacon jól csengő nevéért.