horoszkóp

Fekete Dávid elköltözött feleségétől

2012.09.19. 10:21 Módosítva: 2012.09.19. 10:21

A Megasztárból megismert Fekete Dávid három hete elköltözött feleségétől, Cserpes Laurától pontot téve ezzel kapcsolatuk végére, ami már régóta haldoklott – írja a Blikk. "Küzdöttünk nagyon sokáig, hogy megmentsük a kapcsolatunkat, amely azért nem volt rövid, hiszen öt évig voltunk együtt, ebből kettőt házasságban töltöttünk el. De már nemcsak egymást készítettük ki, hanem a környezetünkre is súlyos csapásokat mértünk. Egyszerűen nem voltunk boldogok, és végül én voltam az, aki megtette a lépést, és mindkettőnk érdekében eljöttem. Éppen azért, mert szeretem, el kellett engednem. A legfontosabb probléma az volt, hogy hiába próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni értünk, érte, egyszerűen nem működött. Mindig túlságosan meg akartam felelni. Egyszerűen a kettőnk világa különbözik" – mondta el az énekes a Blikknek.

A Blikk már azt fejtegeti, hogy a váláskor hogy fognak osztozni a vagyonon, ugyanis Cserpes Laura szülei egy országosan ismert tejipari vállalkozás tulajdonosai. Úgy néz ki, ez Fekete Dávidnak problémát jelentett, ugyanis úgy nyilatkozott, hogy mindig is szeretett volna annak az egzisztenciának megfelelni, amit felesége szülei képviselnek.

A pár utóbbi öt éve nem csak az elmúlt pár hónapban volt viharos. Miután először megkérte Cserpes kezét, nem sokkal utána fel is bontották az eljegyzést. Majd meggondolták magukat, és úgy döntöttek, mégis összeházasodnak, amiről sokan le akarták beszélni őket. Az esküvőből végül hasznot is húztak, mert egy videoklipet is készítettek a nagy eseményből.