Presser Gábor korábban az LGT-vel is megpróbálta meghódítani a nyugati piacot, most azért kisebbek a tervek, és a Londonban élő magyarok kedvéért szedte össze Ferenczi Györgyöt, Falusi Mariannt és Rúzsa Magdit is. A zenekar szeptember 28-án lép fel együtt először a Scalában, addig Presser például Spanyolországban, Falusi pedig Albániában pihen. "Nagyon várom a londoni utunkat, mert ez a koncert nem csak a hallgatóságunknak lesz különleges élmény, hanem nekünk is. Mi négyen ebben a formációban még nem dolgoztunk együtt. Remélem, hogy sikerünk lesz, és akkor érdemes lesz elgondolkozni a magyarországi bemutatón is" – mondta Falusi a Borsnak, aki mellesleg azért van Albániában, mert imád világot járni. A kis célok miatt persze garantált a siker, igazán nem szeretnénk, hogy Londonban több kollégájuk sorsára jussanak.