Sári Évi szakított Kucsera Gáborral

2012.09.28. 15:51

Egy olvasónk hívta rá fel a figyelmünket, hogy nagyon úgy tűnik, a világ- és Európa-bajnok kajakos Kucsera Gábor és Sári Évi között nem olyan harmonikus a kapcsolat. Miután felhívtuk az érintett színésznőt, kiderült, hogy ennek van alapja: "Szakítottunk három hónapja, mindenki szabad ember és azt csinál, amit akar. A részeltekről nem szeretnék beszélni, júliusban szakítottunk, hogy azóta ki mit csinál, az mindenkinek a magánügye" – nyilatkozta a Velvetnek az ezek szerint nagy csendben lezavart szakításról Sári Évi, akit korábban még gyereket is tervezett Kucserával, de később a Balaton Soundra már nem vele, hanem Kedves Ferenccel ment bulizni.

Mindeközben Kucsera Gábor nem vesztegeti az idejét, ismét összejöttek a kézilabdázó Tápai Szabinával. Ennek eredményét egy olvasónk is látta nemrég, illetve maga Tápai sem próbált tagadni: "Igaz a hír. Többet nem mondok, mert mi tényleg szeretnénk a boldogságunkat magunk megélni" – válaszolta szűkszavúan a nő, akivel korábban a túl nagy távolság miatt ment szét Kucsera.