Molnár Anikónak nagyon sokáig volt rossz, a Kiskegyed szerint annyira, hogy szeretett volna meghalni. A celebritás erről az időszakról úgy nyilatkozott: „padlón voltam. Se párkapcsolatom, se biztos megélhetésem nem volt. Naponta törtek rám pánikrohamok, állandóan rettegtem. Féltem a haláltól, de az is bennem volt, hogy így nem érdemes élni. Többször elképzeltem, hogyan tudnám fájdalommentesen eldobni az életemet! Ma már szerencsére csak nevetek ezen, de akkor nem láttam fényt az alagút végén. Kaptam gyógysezreket, de a jósnőm, Lilla King volt az, aki minden szorongásoldónál többett segített! Gyakran elmentem hozzá, és meglepett, milyen derűs képet fest a jövőmről".

Az azóta sminkesképzésen átesett Molnár további megerősítést is kapott: állítólag egy éven belül rátaál a nagy ő. Amennyiben öngyilkosságot fontolgat, ne látnokhoz, sámánhoz vagy egyéb kóklerhez forduljon – kérje szakember segítségét, ne médiumok zsebét tömje.