A Bors híre szerint miután Cristofel aktái eljutottak a rendőrségtől az ügyészségre, ismét visszakerült a VIII. kerületi kapitánysághoz. A lapnak Veronika ügyvédje elmondta, ők sem tudják, miért hívták be a lányt egy újabb kihallgatásra, de mint később kiderült, kiegészítik az eljárást a nőverés ügyében, ezzel pedig a kubai büntetése tovább súlyosbodhat. "Az ügyészség elfogadta mind a négy korábbi vádpontot, vagyis a személyi szabadság megsértését, a könnyű testi sértést, a zaklatást és a tettleges becsületsértést is, most pedig ezenfelül merült fel a gyanú valami miat" - mondta dr. Hyross Virág.

Cristofel védőügyvédje, dr. Berényi András is megszólalt az ügyben, aki úgy nyilatkozott, ők az ügyésztől utoljára azt az információt kapták, hogy a vádemelésről nem lehet dönteni, mert nincs elég bizonyíték, ezért pontosításra szorul. "Arról egyelőre nincs információm, hogy Veronikát milyen ügyben hallgatták ki újra, ügyfelem ezzel kapcsolatban egyelőre nem kapott értesítést. Viszont, ha az ügy újra nyomozati szakaszban van, akkor most lehetőségünk lenne arra, hogy közvetítői eljárás segítségével megtörténjen a bocsánat kérés, amire ügyfelem eddig is nyitott volt, csak mivel lezárult a nyomozás, erre már nem kerülhetett sor. Most viszont itt van újra a lehetőség és remélem élhetünk is vele" - mondta.

Az exvillalakók áprilisban balhéztak össze, amikor is Cristofel a falhoz kente és fel is pofozta az exnőjét, Veronikát. A lány kórházba került, és feljelentette a kubait.