A hírek szerint Katy Perry - akinek júliusban véglegesítették válását Russell Brand-től - azt mondta John Mayer-nak, hogy "felejtse el a telefonszámát", mivel nem volt hajlandó elkötelezni magát mellette.

"John folyamatosan csak ígérgette Katy-nek, hogy elkötelezi magát mellette, hogy megváltoznak a dolgok stb., de aztán soha nem történt semmi. Katy pedig annyira bele volt habarodva, hogy minden egyes alkalommal adott egy újabb esélyt neki. John kedvelte Katy-t, ezért ragaszkodott hozzá, de egyszerűen nem passzolt Katy elképzeléseihez. Neki egy olyan pasira van szüksége, aki száz százalékosan mellette áll. Katy-t teljesen megbetegítette, hogy John öt napig teljesen kicserélve állt előtte, rendszeresen felhívta, odafigyelt rá, aztán ismét visszatért minden a régi kerékvágásba. Végül Katy egyszerűen csak annyit mondott neki: Felejtsd el a számomat" - mondta egy forrás az amerikai bulvároldalnak, a RadarOnline.com-nak.

A se veled-se nélküled pár először augusztus elején randizott egymással, de mindösszesen két hétig találkoztak, mondván, ez csak egy pillanatnyi fellángolás volt közöttük és leginkább Katy-nek volt rá szüksége a Brand-del történt válását követően, a lelki békéje helyreállítása érdekében. Pár hét múlva ismét összejöttek, de most már tényleg vége a kapcsolatuknak. Perry egyébként egy válóbulit tervez a hónapban, ugyanis - ha nem váltak volna el időközben - október 23-án ünnepelték volna exférjével a második házassági évfordulójukat.