Brad Pittről az Interview magazinban jelent meg több kép is – ennek persze még nincs hírértéke, hacsak nem az esküvői fotói jelennek meg végre, de Steven Klein képein Pitt nem a megszokott külsővel látható. A fotós különös látásmódjára jellemző, hogy idén májusban a Candy magazinba fotózott szadomazo ruhába bújtatott terhes férfimodelleket, most pedig Pittet alakította teljesen át.

Az egyik képen Pitt raszta hajat kapott és szakállt, egy másik képen a 48 éves vőlegényt fehér zakóban és kifestett szemekkel fotózta, a hátranyalt hajról nem is beszélve. Persze több képen látható fegyverrel, de mint tudjuk, Pitt fegyverfüggő. Az interjúról sok nem derült ki, de az biztos, hogy Brad Pitt mostanság megválogatja a szerepeit. “Elég jónak kell lennie annak a filmnek amit elvállalok mert akkor a családot is hátrahagyom egy darabig. Ők a minden. A család az első” – fejtette ki. Az azért kiderült, hogy Andrew Dominik által rendezendő Killing Them Softly-ban egy bérgyilkost alakít majd. A filmet november végén mutatják be az Egyesült Államokban.