AZ MTV EMA keddi buliján Halmágyi Nikoletta, azaz Niko ráakaszkodott Gangxsta Zolira - legalábbis a rapper elmondása szerint. A nemrég még VV Gergővel kavaró, de később szakító fiatal lány a Blikk képeinek tanúsága szerint rányomult a nős Ganxstára.

"Nagyon jóban vagyunk, szinte naponta találkozunk, együtt szoktunk ebédelni, de semmi nincs köztünk, tényleg." Aztán az is kiderült, hogy a zenész vitte haza a lányt, de elmondása szerint: "Igen, Zoli vitt haza, de ebben sincs semmi különös!"

Ganxsta persze cáfolta az egész történetet.

"Futólag ismerem ezt a csajt, néha összefutunk, egy helyre járunk ebédelni a barátaim éttermébe, de ennyi. Ott a bulin is rám akaszkodott, nem hagyott békén, de nem akartam bunkó lenni. Most zavarjam el? De ez nem jelenti azt, hogy bármi közöm lenne hozzá, semmi az égvilágon nincs közöttünk, én a feleségemet szeretem!"

Ganxsta egyébként mostanában hol a lányával jár a Hooters megnyitójára, hol pálinkához adja a nevét .