horoszkóp

Madonnát tényleg beidézték, mert a melegséget támogatja

2012.10.19. 12:42

Madonnát a szentpétervári koncertje után már fenyegették azzal, hogy bíróság elé állítják, mert

Hát ön?

  • 201
    Engem gyíkká változtatott, de már elmúlt
  • 129
    Heteró vagyok, szeretem Madonnát
  • 106
    Heteró vagyok, nem szeretem Madonnát
  • 53
    Meleg vagyok, szeretem Madonnát
  • 20
    Meleg vagyok, nem szeretem Madonnát
  • 14
    Heteró voltam, de megszerettem Madonnát

koncertjén a homoszexualitást népszerűsítette, és nem vicceltek. A DigitalSpy szerint október 11-én lett volna jelenése az ottani bíróságon. Meghallgatását 25-ére tették át.

Melegellenes orosz aktivisták állítják, az énekesnő morális kárt okozott nekik azzal, hogy augusztus 9-ei koncertjén rózsaszín karkötőket osztogatott, majd arra kérte közönségét, hogy emeljék fel kezüket, ezzel is támogatva a homoszexuálisok jogait (mondjuk ennél nyilván hathatósabb módszerek is léteznek). A Russia Today szerint kilenc sértett tett ellene feljelentést, mivel Szentpétervárott tilos „promotálni a homoszexualitást".

Az erről szóló helyi törvényt idén márciusban fogadták el, számos egyéb kitétellel, úgyhogy ha arra járnak, ne ejtsenek jó szót a fiataloknak szodómiáról, a leszbikusságról, biszexualitásról, transzneműségről, és persze a pedofíliáról (jó, erről sehol se).

Az Orosz Polgárok Szakszervezete néven tevékeny csoport 333 millió rubel kártérítést követel, mondván, az énekesnő műsorában meg is taposott egy görögkeleti keresztet (erről nincs se képi, se másmilyen információnk). „Megsértette a hívők érzéseit, népszerűsítette a homoszexualitást, pedig gyerekek is voltak a koncerten, ez pedig tilos Szentpétervárott" – mondta az OPSz szóvivője. „Minket, a kulturális főváros lakosságát, hatalmas morális csapás ért."