horoszkóp

A Diornak túl kövér volt Mila Kunis?

2012.10.20. 16:13

A Christian Dior a Star magazin szerint szerződést bontott Mila Kunisszal, mert a színésznő egyrészt (szerintük) elhízott, másrészt olyan szakadtan közlekedik nyilvánosan, hogy nem alkalmas a sikkesnek szánt termékek reprezentálására.

A lap azt is tudni véli, hogy mióta a színésznő Ashton Kutcherrel van, folyamatosan tramplis fotók készülnek róla, így a Dior képviselői már ezerszer megbánták, hogy a szerződésbe nem vették bele: Kunisnak kötelező formásnak és elegánsnak lennie, ha a nyilvánosság előtt mutatkozik. Már azzal is próbálkoztak, hogy adnak neki ruhákat, de nem jött be. Sőt, állítólag Ashton Kutcher is szóvá tette már, hogy Kunis el van formátlanodva. A színésznő erre állítólag azt mondta, hogy ha nem jön be neki úgy, ahogy van, akkor Kutcher mehet a fenébe.

A történet nyilván számos sebből vérzik, bár az tény, hogy Kunis szokott mérsékelten elegánsan mutatkozni, a Diorral pedig már egy ideje nem csinál semmit (korábban táskákhoz adta az arcát). Valamiért azonban csa megválasztották a világ legjobb nőjének. Alábbi galériánkban mindenesetre összegyűjtöttük az utóbbi időszak legtramplisabb képeit Kunisról, döntse el ön, mit gondol.