A Tv2 Voice című műsora zsűritagjával, Molnár Ferenc Caramellel beszélt a Blikk arról, hogy milyenek az egyedülálló énekes családalapítási tervei. "Azt már korábban is elmondtam, hogy nagyon szeretnék családot, két-három gyereket is. És bár az utóbbi időben egyre erősebb ez a vágy, most a Voice a legfontosabb!" – mondta az énekes a lapnak. Annak ellenére, hogy szeretne családot, a csajozásra nem fekszik rá túlságosan. Azt mondta, nem szeret, nem is jár bulizni, nem bírja a szórakozóhelyeket. Színházba, moziba megy a barátaival, ha ilyenkor valaki megtetszik neki, akkor leszólítja, de már ilyen is régen történt vele. A Megasztár 2 győztese idén szeptemberben szakított barátnőjével, a Megasztár-széria későbbi indulójával, Nguyen Thahn Hiennel. Több mint három évig jártak, végül Hien vetett véget a kapcsolatnak, és ugyan Caramel a szakítás után nem tudta, hogy miért szakítottak, és akár újra is kezdte volna barátnőjével, Hien azt mondta, egy darabig nem akar férfit látni.