Kevin Clash, a Szezám utca egyik sztárjának, Elmónak az eredeti hangja súlyos ügybe keveredett. A gyanú szerint intim viszonyt folytatott egy 16 éves fiúval. A TMZ szerint az ügy miatt Clash szabadságot kapott egy időre. A Szezám utca ügyvédeinél jelentkezett a most 23 éves fiú/férfi, aki állítja, hét éve szexuális kapcsolatot létesítettek Clash-sel (aki akkor 45 éves volt).

Clash annyit beismert, valóban volt köztük valami, azonban szigorúan a fiú nagykorúvá válása után. A TMZ szerint a szezámosok többször tárgyaltak a fiatal férfivel, mielőtt a kemény megoldás mellett döntöttek. Tették ezt annak fényében is, hogy a férfi ügyvédje megvádolta a Sesame Workshop céget, hogy megpróbálják eltussolni az ügyet. A szezámosok azonban azzal védekeznek, a férfi nem adott bizonyítékot a vádjaihoz.

Egy e-mailt is emleget Clash megvádlója, amiben szerinte maga Clash ismeri be, hogy még fiatalkorúként rontotta meg a fiút. Erről a TMZ-nek belengetett mailről azonban a hatóságok még csak nem is hallottak. Több más e-mail létezik azonban, amik a szexuális kapcsolatot ugyan nem erősítik meg, azonban a céges e-mail rendszer nem rendeltetésszerű használatát feltételezik.

"Kevin kitart amellett, hogy ezek az állítások hamisak és rágalmazóak, és ő is akcióba lépett, hogy megvédje a hírnevét. Hogy így tehessen, szabadságra küldtük őt" - áll a hivatalos sajtóközleményben, amit a Sesame Workshop adott ki. A lényeget azonban ne hagyjuk ki, a szezámosok állítják, Elmo mellszerető figurája nem tűnik el a képernyőről.

Nem ez az első pedofilgyanús eset a sorozat körül. 2011 őszén Fernando Rivast, a Szezám utca zeneszerzőjét pedofíliával és gyermekpornográfia terjesztésévelvádolták meg, miután elfogta az FBI. A férfi gépén egy négyéves lányról készült erotikus jellegű fotók is előkerültek.