Katie Holmes a válása óta annyira unatkozhat, hogy már a nosztagiázásba is kezd belefulladni. A Female First információi szerint ugyanis a színésznő mostanában abban reménykedik, hogy a Dawson és a haverok című sorozat folytatódik, és így újra barátkozhat az egykori szereplőkkel. A most 33 éves, de semmit sem változó Holmes Joey Potterként lett ismert a sok sírásról és szenvedésről híres sorozatban, amiben Michelle Williams, James Van Der Beek és Joshua Jackson is játszottak.

A tinidrámát 2003-ban, 6 évad után kaszálták el, és a rajongók azóta is azért könyörögnek, hogy a csapat újra összeálljon. Holmes bevallotta, hogy ő is örülne a folytatásnak, de nem biztos benne, hogy az írók képesek lennének bárhogy is folytatni a sztorit. "Mindenkit imádok a sorozatból. sokszor beszéltünk már a folytatás lehetőségéről, de nehéz lenne bármit is kezdeni vele, mivel Michelle karaktere az utolsó részben meghal, és azóta jóval idősebbek is lettünk..." − mondta Holmes, aki hozzátette még, hogy annak is örülne, ha csak elmennének együtt nyaralni, és azt filmre vennék.