Jessica Simpson hét hónappal a szülése, és pár nappal a sikeres fogyókúrája után bejelentette, hogy ismét gyereket vár. A hír csak azért volt meglepő, mert korábban az énekesnőből lett divattervezőről arról szóltak a hírek, hogy fogyni és házasodni akar. Eredeti tervei szerint még idén decemberben feleségül ment volna az egykori amerikaifoci-játékos barátjához, Eric Johnsonhoz, de aztán közbejött egy pár dolog, a terhesség mellett az, hogy az egyik legjobb barátnője is decemberre időzítette a saját esküvőjét. "Kisiklottak a tervei, az esküvő másodlagos lett. De ettől függetlenül minél hamarabb szeretne megházasodni, és komolyan fontolgatja, hogy a második gyerek születése előtt hozzámegy Erichez. Amiatt nem aggódik, hogy látszik majd az esküvői képeken, hogy terhes, azt érzi, hogy már így is túl sokat várt a házassággal" – mondta a család egy közeli ismerőse a Radar Online-nak. A 32 éves Simpson jövő nyárra várja a második gyerekét, a pletykák szerint valamikor februárban, márciusban lehet majd az esküvő.