Az egy dolog, hogy egy nagyon jól értesült munkatárs kikotyogta, hogy Csobot Adél összejött az X-Faktor kísérőműsorát is vezető Istenes Bencével, de mára az is kiderült, hogy az énekesnő máris fél a kapcsolat negatív következményeitől – írja a Blikk. "Nagyon ideges Adél, hogy amiatt, hogy pont most derült ki, egy párt alkotnak Bencével, majd elpártolnak tőle a rajongói. Bár nagyon boldog szerelmével, ez a legfontosabb szombat számára. Az nem zavarja, hogy fény derült a titkukra, de az annál inkább, hogy a sorsdöntő adás előtt nem sokkal buktak le. Ha itt jól teljesít és továbbjut, akkor a 2012-es ­X-Faktor dobogósai között végez. Ennél nagyobb tétje még sohasem volt a hét végi szereplésének, de attól fél, ez esetleg rossz színben tünteti fel őt a nézők szemében, kevesebben szavaznak rá, és számára véget érhet a verseny" – mondta az újságnak a nevét elárulni még mindig nem hajlandó forrás. Az érintettek még mindig nem hajlandók nyilatkozni az ügyben. Csobot Adélnak nem ez az egyetlen gondja, a mivel középiskolai tanulmányaival is haladnia kéne a sok romantika és éneklés mellett.