Peren kívüli egyezség született a Nemzetközi Valutaalap (IMF) exvezére, Dominique Strauss-Kahn és az általa vélhetően molesztált szobalány, Nafissatou Diallo között – írja a New York Times. A megállapodás ténye már kiszivárgott egy ideje, de csak most jelentette be hivatalosan az ügyben eljáró bíró, Douglas E. McKeon. "Köszönöm mindenkinek a világ körül és mindenkinek a bíróságon. Isten áldjon mindenkit" – fakadt ki a bejelentés után Diallo.

Az ügy 2011 májusában pattant ki, amikor New Yorkban, a Sofitel hotelben őrizetbe vették az akkor még az IMF-et vezető és a francia elnökválasztásra készülő Strauss-Kahnt. Diallo ugyanis azt vallotta a nyomozóknak, hogy a bankár zaklatta őt a hotelszobájában. Strauss-Kahnt meggyanúsítása után sokáig tartották rács mögött, míg végre házi őrizetre módosították fogvatartását. Augusztusban ráadásul a hatóságok megkérdőjelezték a guineai származású Diallo szavahihetőségét, és ejtették az ügyet. Diallo és ügyvédei azonban nem álltak le, polgári pert indítottak. Strauss-Kahn pedig elismerte, volt köztük szex, de kölcsönös beleegyezésen alapult.