Az angliai Minehead-ben tartott Cash Converters Players' Championship – egy darts bajnokság – alatt történt némi botrány, mikor Nathan Grindal darts rajongót eltávolították a közönség soraiból egy mérkőzés alatt – írja a Digital Spy. A probléma az volt, hogy Grindal nagyon hasonlít Jézusra, és miután a nézők észrevezték a hasonlóságot, a verseny kellős középén nekiálltak skandálni, hogy "Jézus, Jézus." Mivel ez a játékot megzavarta, Grindalt kitessékelték a nézők soraiból a bárba, ahol cserébe meghívták egy korsó sörre és az ottani tévén nézhette csak meg a mérkőzés hátralévő részét.

"A mérkőzésre nem Jézusnak öltözve mentem. Úgy öltöztem fel, ahogy szoktam. aAz egész elég fura és aggasztó volt. Az egyik játékos, Phil Taylor a meccs utáni interjújában például valami olyasmit mondott: 'Ha még egyszer meglátom Jézust, saját magam feszítem keresztre.' Ez azért eléggé bántó" – mondta az egyébként pont 33 éves, Jézusra hasonlító, szakállas Grindal. A Darts szövetségtől azt nyilatkozták, hogy Grindalt azért voltak kénytelenek kirakni a versenyről, mert nem akarták, hogy a kántálás akadályozza a versenyzőket a koncentrálásban.