A Voice műsorvezetőjét, Szabó Kimmel Tamást rendőrkék inges bölcsésznek öltöztették, de ettől függetlenül is még mindig ő a legjobb dolog, ami ezzel a műsorral történhetett. Schwartz Dávid kezdte a negyedik élőshowt Gnarls Barkley 'Crazy' című számával, Mező Misi a végén elmondta, irigykedik Malekra, mivel Schwartz a kedvence a női mester csapatából. Schrott Péter nem tud lejönni a "rocker" vonalról, ezért Hevesi Tamás 'Egy életen át kell játszani' című számát nyekeregte el tigrises pólóban, de Caramel szerint Főnixhez méltó volt az előadás - utalva erre Schrott bandájára. Nádor Dávid most a Queen dalát alázta meg egy gospel kórussal a háta mögött, majd aranycsillámmal megszórt hordókat vert egy kicsit. Caramel szerint az egész produkció nemes volt. Szerintünk Szabó Kimmel Tamás a nemes.

Gájer Bálint próbálta meglovagolni a Skyfall című Bond film maradék hullámait is Adele dalával, miközben úgy vánszorgott a színpadon, mint a részeg Frank Sinatra. Mező majdnem elbőgte magát, Caramel pedig állítólag remegett, mert szerinte jobban énekelt Gájer, mint Adele. Az állitólagos katarzis után Berkes Olivér énekelte el Bruno Mars dalát, ami az adás első negyven percét átalvó Somló szerint eurokonform volt. Henderson Dávid túl mélyen kezdte a Szabadítsátok ki Willyt betédalát, Michael Jacksontól a 'Will You Be There'-t, majd a rózsaszín inget viselő 17 éves gimnazista sokat is bakizott. Caramel próbálta megvédeni, de csak dadogós magyarázkodás lett a vége.

Szécsi Böbe a Kings Of Leon "I Could Use Somebody' című dalát énekelte teljesen átdolgozva, ami Maleknak nagyon nem tetszett. A magát a Bűnök és szerelmek betétdalával égető Veres Mónika most a Flashdance betétdalát énekelte (ugrálta) el, és magához képest rettenetesen sok hamis hangot villantott, de ettől függetlenül mindenki agyondícsérte. Pál Dénes Bródy János 'Földvár felé félúton' című slégerét adta elő jó lassan, és mélyen a kamerába nézve, csak hogy megint lehessen sírni egy kicsit, vagy Szabó Kimmel után vágyakozni. Husnullina Regina a Beatles dalát, a 'Let It Be'-t énekelte, ünneplőbe öltözve, miközben harmónikán kísérte egy fonotthajú asszony. Szécsi Saci Duffy 'Warwick avenue' számát dalolta egy óriási oszlopra ültetve, Malek szerint túl fiatal, Mező Misi szerint viszont örülni kéne, hogy van két ilyen tehetséges lány. A Pataky Attila hangú Weisz Viktor Presser 'Valaki mondja meg' című számát kapta, de minket továbbra is csak Szabó Kimmel Tamás kötött le, aki nem csak jól mutat a talán egy kicsit túl feszes nadrágjában, de profin vezeti a tehetségkutatót.

Amíg a nézők smseket küldtek, addig aláfestő zenének meghallgathatták a szüzességét óvó Radics Gigi és Falusi Mariann előadásában Zámbó Jimmy 'Szemeddel látsz' című örökzöldjét. Malek óriási szenvedések között végül Schrott Pétert, Somló pedig Szécsi Sacit küldte haza, pedig ő magasan verte a többieket. Követte őt a nővére, Böbe is, mert Mező Misi inkább Veres Mónikát vitte tovább magával, Caramel pedig egy sor drámázás után Gájer Bálintot választotta, és kiejtette Henderson Dávidot.