Eddig még az is bizonytalan volt, hogy összejött a Jóban-Rosszban két színésze, most már azzal nyomulnak a Story magazinban, hogy gyerekük lesz. „Igaz, hogy babánk lesz. Szerencsére jól viselem a terhességet, hányingerem sincs. Bár előfordult már, hogy egymás után kívántam a halat és a fagylaltot” – mondja a Story magazinnak Kondákor, aki arról is biztosítja az olvasókat, hogy nem volt tervezett gyerek, és Kembe először szóhoz se jutott a meglepetéstől.

„Napok teltek el, mire tudatosult bennünk, hogy kisbabánk lesz, de természetesen nagy volt az öröm” – nyilatkozza a színésznő, akinek van már egy gyereke Lányi Lalától. A pár összeköltözik hamarosan, esküvőt nem terveznek, és a Story magazin van olyan kedves, hogy közli kérésüket, miszerint másnak nem fognak nyilatkozni a gyerekről.