Dokumentumfilmet forgatott az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió A háború dalai címmel, aminek lényege az, hogy az amerikaiak milyen számokkal kínozták foglyaikat – írja a CBS Local. Az iraki, afganisztáni és guantánamói kegyetlenkedésekhez felhasználtak több műfajt a heavy metáltól egészen a rapig. A doku Christopher Cerf segítségével készült, a Grammy-díjas zeneszerző az Al-Dzsazíra stábjával járt utána, miért használták fel dalait és milyeneket használtak még kínzásra. Kiderült, a Szezám utca zenéjével is próbálták megtörni az iszlamista harcosokat.

Emellett Metallica, AC/DC, Marilyn Manson, Drowning Pool, Eminem, Bruce Springsteen és Rage Against The Machine is szerepelt a listán (utóbbi zenekar hevesen tiltakozott ez ellen). Az elsőre viccesnek hangzó hírhez hozzá kell tenni, hogy a zenék célja az volt, hogy alvásmegvonást idézzenek elő a foglyoknál, akiknek órákon át kellett hallgatniuk a számukra idegen zenéket. Állítólag a koreai háború idején amerikai katonákon használták a módszert az ellenfelek. Az Egyesült Államok zenei kínzásáról először 2002-ben jöttek hírek, akkor Red Hot Chili Pepperst kellett hallgatnia Abu Zubajdahnak, al-Kaida-tagnak. A cél, hogy a kihallgatott személyt olyan vegetatív állapotba hozzák a stresszel, hogy minden kérdésre önként feleljen utána, megtörjön az ellenállása.