Schobert Update Norbert egészségügyi okok miatt végül nem bólintott rá a SuperTV2-n február 10-én induló A Nagy Duettre, a Voice embereit is öltöztető Lakatos Márk viszont rámondta az áment, értesült a Velvet. A stylist kérdésünkre elmondta, meglepte a felkérés, nem is értette, miért hívja fel a kreatív producer. „Tudtam, hogy a stylingot másvalaki csinálja, így ötletem sem volt, miért kereshetnek” – magyarázta Lakatos Márk. Kért is gondolkodási időt, egészen a telefonbeszélgetés végéig. „Hamar eldöntöttem, hogy belevágok, mert úgy gondolom, hogy ez egy szuper jó játék. Örülök a lehetőségnek, baromi izgalmas, hogy ezt a területet is kipróbálhatom. Ráadásul azzal énekelhetek majd, akivel szerettem volna, igazából csak vele tudtam elképzelni a közös munkát” – mondta, de duettpartnerét még nem nevezhette meg. Lakatos Márknak a zenéhez is van némi köze, két éve a Szigeten is fellépett, avatarnak öltözve előadta Fluor Tomi Mizuját. Ezen kívül tanult szolfézst és zongorázott is, 18 évesen klasszikus hangképzésre is járt, de ez utóbbiból már nem sok maradt meg, magyarázta, mert eltelt azóta újabb 18 év.

 
  05-lakatos mark-IMG 2533