"Soha életemben nem volt még olyan, hogy reggeltől estig tanuljak. A napjaim nagy része mostanában így zajlott: reggel kilenctől hajnali kettőig tanultam a tételeket" – mondta a Blikknek Iszak Eszter. A VivaTv műsorvezetője mandulagyulladással feküdt egy hétig az államvizsgája előtt. "Szerencsére minden jól sikerült, annak ellenére, hogy utolsóként mentem be a vizsgára, úgyhogy órákon keresztül izgulhattam. A teremben minden simán ment, jó tételt húztam, még külön dicséretben is részesítettek." Iszak Eszter a BKF-en végzett PR marketing szakon, a Velvetnek korábban elmondta, nehéz összeegyeztetnie a sulit a munkával.

Iszak Eszter egy évvel ezelőtt kutyát akart, nem pasit, félévvel később pedig Dobrády Ákos lett a partnere. Az énekes és a műsorvezetőnő korábban már találkozgattak, de abból akkor nem lett semmi.