"Tegnap este egy pohár borocska mellett ezek a sorok gurultak ki belőlem, könnyedén, maguktól, csak ahogy a szél elfúj egy pitygangot" - fogalmazott a Facebookon Soma, akiből végül a következő vers bukott ki, amit meg is osztott rajongóival:
A mellbimbóim még feszesen állnak,
tüzes kis gömb vagyok.
Csillagszórókat szikrázik a puncim,
örök karácsonyt ünnepel,
magát a létezés ünnepét.
Életadó nedvek folynak a
végtelen, tápláló óceánba,
tudatva, hogy én magam is
szinte csak víz vagyok.
Meg éter, érzés, gondolat, hús
és rezgés, hullámok elindítója,
mindennek tudója és tárolója,
s mindennek bármikor előhívója.
S ebben a mélységben feloldódom,
talán én nem is vagyok,
de mégis, hisz közvetítem, hogy
VAGY-ok. Vagy nem ok.
Az asszony egyik barátjának is felolvasta a verset, aki a következőket írta másnap Somának:
"Tetszett, hogy a versed, a kezdeti SomaMamagésa -ból szépen lassan átvedlett egy magasabb szintű SomaMamagésába, ahol asszimiláltad a "régi" énedet az "égi" éneddel. De jó - régi -->égi."