Keith Urban leállította a franciaországi házvásárlást, a 45 éves Nicole Kidman a Grace of Monaco című filmet forgatta az országban, emiatt akart házat vásárolni. "Először 17 évesen utaztam Franciaországba a pasimmal, egy helyes kis padlásszobában laktunk, és felfedeztük a vörösbort a baguette-eket és a sajtokat. Mindig is szerettem az országot, de amikor azt mondtam, szeretnék házat venni ott, a férjem azt monda, neeeem" – nyilatkozta Nicole Kidman a HELLO magazinnak. Arról is beszélt, hogy a forgatásra magával vitte lányait, akik még nem iskolás korúak, de így is élvezték a francia életet, és persze azt, hogy az édesanyjukkal lehetnek. Hogy Keith Urbannek pontosan mi baja van a franciákkal, az az interjúból nem derült ki.

Korábbi filmje, a Paperboy forgatásán a színésznő megsérült a szexjelenet felvétele közben, a sebeket a testén és az arcán a sminkesek tüntették el másnap.