"Kijelenthetem, olyan, hogy Király L. Norbi, nincs többé, csupán a KLN van már.  Mindig is az volt az álmom, hogy egy rockegyüttesben énekeljek, és most eljött az idő, hogy ezt csinálhatom. Elegem volt már abból, hogy CD-n szól mögöttem a zene. Egy zenekarral fellépni sokkal jobb érzés, sokkal többet jelent, szerintem a közönségnek is" – mondta a Blikknek Király L. Norbert. Az énekes a zenekar tagjait hirdetés segítségével találta meg. A bandájának annak ellenére nagyon örül, hogy ötfős zenekarként kevesebbet keres majd a haknikon.

Az énekes fia szeptemberben született, Király L. Norbert elmondta, a fia már attól megnyugszik, ha csak telefonon keresztül beszél hozzá. Gyermeke anyját hat hét ismeretség után kérte feleségül, pár hónappal később pedig kiderült, gyerekük lesz.