Vérlázító képek kerültek ki az egyik romániai kórházból: a bent fekvő betegeket lealacsonyító módon kezelik - írta a manna.ro. A kórházban a beutalt betegek vödörből kapják meg élelmüket, akárcsak az állatok. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kórház orvosi igazgatója semmilyen gondot nem lát ezzel kapcsolatban. A betegek nem vártak el királyi bánásmódot, de ilyen megaláztatást sem. Amikor a fogarasi kórházban közeleg az ebédidő, és az alkalmazottak megjelennek a vödrökkel, a bent fekvőknek azonnal elmegy az étvágyuk. Az ételt műanyag vödrökből kapják régi merőkanalakkal, melyekről már régen lekopott a máz.

„Nem lehet ilye megengedni, hogy így szolgálják ki a betegeket. Visszautasítottam az ételt, mikor megláttam, hogyan tálalják. Kinek lenne kedve enni, miután látja, hogy vödörben érkezik az ebédje, amit ezeréves merőkanállal raknak ki? Úgy etetik a betegeket, mint a disznókat” – háborodott fel az egyik látogató. Készített néhány képet telefonjával, majd az igazgatóhoz ment, hogy tisztázza a dolgot. Ő először cáfolta, hogy ilyesmiről lenne szó: „Lejárató kampány folyik a kórházunk ellen”.

Aztán, mikor meglátta a képeket, egy nagyon furcsa magyarázattal állt elő: „Az egyetlen gond ezeken a képeken a köpeny, amit az étel mellé tettek le. Vannak szabályaink, így figyelmeztetni fogjuk azt, aki odatette” – mondta Constantin Grigoriță. Az igazgató később a merőkanalat is problémásnak találta: „Igen, az is régi egy kicsit, ki fogjuk cserélni” – tette hozzá. A vödörben felszolgált ételről annyit mondott, hogy ez normális eljárás. „Az étel a konyhában készül, majd felhozzák azoknak a betegeknek, akik nem tudnak odamenni. Mégis, miben kéne hozni? Nagy mennyiségről van szó. Vödörben hozzák! Nincs más, amiben szállítsuk” – nyilatkozta Constantin Grigoriță az oradeasibiu.ro portálnak.