Németh Kristóf munkaügyei lassan olyan szövevényesek, mint a Barátok közt. Most épp a Klubrádiós műsorvezetői munkája ért véget, miután a rádió vezetése úgy döntött, nincs szükség a továbbiakban Németh munkájára – írja a Blikk. "Ez egy kereskedelmi vállalkozás, a tulajdonosok pedig úgy döntöttek, hogy a szombat délelőtti műsor rövidebb lesz, amelyet már egy műsorvezető is meg tud csinálni. Ebben a csónakban helyet adok másnak, mert én már nem tudok úszni" – mondta a színész, aki ebben az ügyben is meglátta a jót, mert együtt töltheti mostantól fiával a szombat délelőttöket. Németh jelenleg a Játékszín igazgatója, és bár dramaturgiai okok miatt kiírták a Barátok köztből, most épp megint feltűnik pár rész erejéig.