Molnár Anikó nagyon szeretne fogyni, diétázni viszont nem szeret – derül ki a Borsból. A celebnő, mint a lap írja, valamikor tizenegynéhány kilót hízott, a testsúlycsökkentést pedig nemrég azzal kezdte, hogy megcsappantotta műtött emlőit, és akkor majdnem leszívták a zsírját is, de végül máshogy döntött. Ha valamiért emiatt aggódnának, csak nyugalom, nem zárja ki teljesen a zsírleszívást.

A fogyás mindenesetre nem lesz könnyű: a bikiniszezonra szeretne formás lenni, és bár tervezi, hogy eljár majd konditerembe, egyelőre csak könnyített diétát folytat. Ami körülbelül azt jelenti, hogy azt eszik, amit akar. „Ha megkívánom a csokit, akkor veszek egy táblával, de egy-két kockánál megállok. Hiába rágcsálnék el egy répát ilyenkor, tudom, hogy később úgyis megszegném. [...] Legutóbb például hat után vacsoráztam, de csak csirkeszárnyat, amit jól megsütöttem, hogy semmi zsír ne maradjon rajta. A fehér kenyeret száműztem az étrendemből, rozsos termékekkel pótolom". A csirkeszárny egyébként remek választás volt, hiszen nemcsak kalória-, hanem koleszterintartalma is igen magas.