Gáspár Laci úgy került képbe a rendőrségnél, hogy egy díler híváslistájának elemzéséből kiderült, többször beszélt vele az énekes telefonon. Ezek után beidézték az ügyben a Gödöllői Rendőrkapitányságra ahol kihallgatták, vér- és vizeletmintát vettek tőle. Az eredmény még nem derült ki, de Gáspár ügyvédje valamiért már most arról beszél a Borsnak, hogy ha esetleg pozitív is lesz a vizeletminta, azaz kimutatják, hogy védence drogot fogyasztott, az csak a véletlen műve lesz.

”Szerintem negatív lesz Laci vizeletmintája, ha mégis drog nyomait találják benne, annak az lehet a magyarázata, hogy a tudta nélkül kábítószert kevertek az italába, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy vannak olyan gyógyszerek, amelyeknek a hatóanyaga megegyezik egyes drogokéval” – mondta a Borsnak Gerencsér András, Gáspár ügyvédje.

„Végig jelen voltam a körülbelül húszperces kihallgatáson. Semmi olyan nem hangzott el kérdésként sem, ami arra utalna, hogy Laci nem csak egy rutineljárás részese, amikor az ügy gyanúsítottjairól kérdezik” – tette hozzá Gerencsér. Az Aktívban korábban azt nyilatkozta Gáspár, hogy futólag ismeri az egyik gyanúsítottat, és gyakran meghívják őt szórakozóhelyeken ismeretlenek italra. Ezentúl majd nem fogad el piát idegenektől, tette hozzá.