Most kezdődik az izgalom a Super TV2 és A Nagy Duett számára. Ugyanis a konkurens csatornán elindult a Szombat esti láz, amelyben a biztonság kedvéért megvillant Varga Izabella feneke is. Majd kiderül, hogy a nézők az énekre vagy a táncra szavaznak, vagy képesek egész hétvégén a tévé előtt ülni, és bámulni a show-t.

A párok fogynak, így a csatorna nyolc órára tette a műsorkezdést, ezért négy reklámblokkal megúsztuk a műsort, melyet meggyőződésem, hogy egy bőrgyár szponzorál titokban, és még a kameramanok is bőrnaciban tologatják a fahrtkocsit.

Egyre több az extra produkció is, hogy-hogy nem a fellépő énekesek, mind a tv2 egy másik műsorában fognak fellépni.

Ezen a héten Balázs Klári lediktálta a bulvársajtónak, miről fogunk írni, így nincs nehéz dolgunk, mint, hogy közöljük a jó híreket. "Cseke Katinka élő adásban vallott szerelmet Kökény Attilának" illetve "Gesztesi Liptai után Csézy-t szemelte ki magának" .

Szulák Andrea és Papp Gergő a zsűri szerint a swinger klub farsangi mulatságának fétis szekciójából szöktek meg. Mindenesetre Szulák Lady Gagának volt öltöztetve, volt flitteres maszk, sokcentis karmok, na és sok-sok bőr, meg némi kristály.  Papp Gergő viszont úgy nézett ki, mint a Reszkessetek betörők valamelyik rossz embere. A Bad Romance csendült fel torkukról.

Cseke Katinka úgy arról énekelt, hogy szerelmes az egyre halkuló Kökény Attilába, amit az éles szemű zsűritag rögtön észrevett. A hosszított hajú énekesnő lelkesedése lenyűgőző, csak Erdélyi Mónika vette ennyire komolyan a versenyt, mint ő.

Ezzel szemben Szinetár Dóra meglehetősen fáradtan állt a színpadra, pedig neki való dalt választott, Debbie Reynolds és Gene Kelly után szabadon énekelte Dopeman-el a Singin' in the Raint. Szinetár úgy énekelt, mint egy hakni utolsó állomásán, ahol már csak azon gondolkodik, hogy első dolga otthon a mosás elindítása lesz, és Dopeman hiába próbált ellensúlyt adni a produkciónak, ez nem sikerült.

Ehhez képest Gesztesi és Csézy szokás szerint jó hangon, jó ritmusban énekelték el Hevesi Tamás Ezt egy életen át kell játszani című dalát. A zsűri is ezt próbálta feszegetni, jók ők ketten, de ki kéne mozdulni a komfortzónából, és valamit mutatni.

A Bangó-Lakatos sikerpáros egy igen régi számhoz nyúlt vissza, a Lesz maga juszt is az enyémet adták elő, a szokásosan szórakoztató stílusukban. Az kiderült, hogy Bangó a saját ruháit hordja, illetve Lakatos tervezett neki egyet, most igazi dívaként jelent meg, kalapban, tűsarkúban.

Azért csak-csak sikerült jó negyedórásra elhúzni azt az egy percet, amíg kiderül, hogy kik estek ki, volt közönséghergelés, szavazásra biztatás, meg a többi kötelező kellék.

Aztán végre kiderült, a közönségnek nem jött be a Színetár-Dopeman páros, így nekik kellett menniük.