Nagyobbik gyereke tanulmányaira cirka 30 millió forintot költött korábban a tavaly elhunyt Komár László, ezért zárta ki az örökségéből - derült ki a Blikkből. „Nagykorú fiam kötelesrész iránti igényét éle­tében teljes egészében kielégítettem, így kötelesrész iránti igénye a hagyatékommal szemben nem lehet. Ez az én végrendeletem. Kérem a hátramaradottakat, tartsák tiszteletben” - idézte a lap az énekes végrendeletét. Komár özvegyét, Krisztinát nevezte meg teljes jogú örököseként.

Az énekes fia, Komár Balázs apja második házasságából született, hat éves volt, amikor Komár elhagyta őket. A celeb ezt úgy próbálta kompenzálni, hogy fizette Ausztráliába beiskolázott gyerekének költségeit. A lap állítása szerint Komár több mint 30 milliót utalt át a főiskolai tanulmányokra. Minden bizonylatot megőrzött, ezért tudta pontosan az összeget, és emiatt a támogatás miatt döntött úgy, hogy nem veszi be fiát az örökségbe.

Komér László 2012 október 17-én, hosszú betegség után hunyt el rákban. Korábbi hírek szerint 6 milliós jelzáloghitelt hagyott hátra maga után.