horoszkóp

Az új pápán poénkodnak a celebek

2013.03.14. 13:31

"Isten hozott Ferenc Pápa!!! <3" – vette ki szánkból a szót Dukai Regina a Facebookján, amint megosztotta a BBC élő adásáról készült képet. A külföldi celebritások is rátapadtak a témára a Twitteren. Adrianne Curry jogvédőnek állt, és reményének adott hangot, hogy az egyház nem akarja több elnyomni a nőket, és frissíti saját rendszerét 2013-ra. Perez Hilton azt írta, az egyenlőség és nyitottság irányába is mozdulhatna az új pápa. "Hola Jorge!!!" felkiáltással örvendett az első latin-amerikai egyházfőnek a modell Tyra Banks.

Steve Martin egészen belebonyolódott abba, hogy melyik felekezet tud röhögni saját magán. A végén vele is vitába szálltak, és gyönyörűen belekeverte a metodistákat, zsidókat és szcientológusokat is. Mia Farrow egy nem túl elegáns végét fogta meg a helyzetnek: "egy kéttüdejű pápában reménykedtem" – közölte (Ferencnek gyermekkorában egy fertőzés miatt eltávolították a fél tüdejét). Ezután kijelentette, nejével nem fognak a svájci gárdisták egyenruhájában partizni. "A telefon nem csörgött, úgy tippelem, én lettem a második" – poénkodott a pápaválasztáson való részvételen Bette Midler.

Joy Behar amerikai talkshow-házigazda a republikánusokat támadta Donald Trumpon keresztül, aki anno követelte, hogy Barack Obama igazolja egy születési anyakönyvi kivonattal amerikai születését. "Már megint kezdődik. Donald Trump látni akarja az új pápa születési igazolását" – írta. Külpolitikai aktualitása is van a kamukirálynő Twitterén lelt bejegyzésnek: "Nem, Ferenc pápa, nem kaphatod meg a Falkland-szigeteket "vatikáni üdvözlő ajándékként"!" (nemrég tartottak népszavazást a brit fennhatóságú, az argentín partoknál fekvő szigeteken. Több mint 99% a brit gyarmati státusz mellett voksolt, az argentinok pedig dühösek).