Csak Terror-Günternek nevezi a Bild azt a 75 éves frankfurti férfit, aki igyekszik mindent bevetni, hogy tönkretegye a szomszédai életét. A korábbi kamionsofőrként dolgozó Günther D. rendszeresen lekurvázza a szomszédait, ocsmány rajzokat firkál a közös használatú helységekre, és többször rajtakapták, amint levizeli a virágokat. Dagmar Schuck, Günther D. egyik áldozata a lapnak elmesélte, hogy szomszédja csak januárban 284 alkalommal hívta fel, hogy lecsessze valamiért. Shuck kilencvenéves anyja hozzátette: egyszer szemtanúja volt, amint a férfi teljesen meztelenül rohan végig az épületben, majd látta, ahogy penészes kenyeret tömköd a postaládákba. Akad olyan szomszéd, aki inkább elmenekült a környékről. Günter D. állítja, sosem terrorizálta a szomszédait, ennek ellenére hamarosan bíróság elé kell állnia többrendbeli rongálás, fenyegetés és a közrend megzavarása miatt. A 75 éves férfinek nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel: korábban ittas vezetésért állt bíróság elé, hasonló okokból veszítette el a munkáját is.