Új albummal jelentkezik májusban Rod Stewart. A Time című lemez különlegessége, hogy a veterán brit popsztár közel két évtized után most jelentkezik először saját szerzeményű dalokkal. A lemezen hallható tizenkét dal közül tizenegy szövegét a 68 éves énekes írta, és a produceri munkálatokat is ő végezte.

A Universal Music Hungary szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az album május 6-án kerül a magyarországi boltokba. A lemezcég szerint a Time igazi mérföldkő, hiszen Stewart hosszú évek után talált vissza a dalszerzéshez, aminek köszönhetően olyan őszinte, megható szövegek születtek, amelyek karrierjének első három évtizedét is meghatározták. A közlemény utalt arra, hogy az albumból hétfőn közzétett ízelítő alapján a Billboard magazin máris remek, gitárvezérelt hangzást és feszes tempókat emleget. Az albumon megszólaló dalokat többségében az énekes 2012 novemberében megjelent, Rod című önéletrajza ihlette. "Hirtelen tolulni kezdtek az agyamba a különböző dalszövegötletek... Aztán az éjszaka kellős közepén felriadtam, és őrült módjára kerestem egy tollat, hogy leírjam, ami a fejemben van. Ilyesmi még sosem történt velem. Az első hét vagy nyolc dallal nagyon gyorsan végeztem, de aztán ráébredtem, hogy még nem vagyok kész, és mire észbe kaptam, már egy album teljes anyagával rendelkeztem" - idézte a popsztárt a Rolling Stone című zenei magazin.