horoszkóp

Neten árulták a diákok az iskolai pornójukat

2013.03.21. 11:41

Iskolájuk focipályáján forgatott pornót egy kilencedikes lány és két nyolcadikos fiú, majd a végeredményt pénzért árulták az iskolatársaiknak. A pénzéhes diákok híre gyorsan eljutott a román krajovai iskola igazgatójához, Mihai Draguhoz is. "Az esemény egy szombaton, 19 óra körül történt, valószínűleg januárban, amikor a diákok azzal az ürüggyel, hogy sportolni jöttek az iskolába, kimentek a sportpályára és lefilmezték, amint szeretkeztek. Megrémít a tudat, hogy a három diák osztálytársai tudtak az esetről, és nem mondtak semmit. Elég nehéz ügyről van szó, hiszen úgy tűnik, a filmeket árulták is. Az is lehet, hogy nem csak nálunk, hanem más krajovai líceumokban is készültek ilyen videók" – mondta a tanár, aki a felvételekhez még nem jutott hozzá, de a szereplők már megvannak. A három diákot nem tanácsolhatják el, ugyanis tíz osztály elvégzése kötelező számukra, úgyhogy a magaviseleti jegyük fog jelentősen romlani – írja a manna.ro.