Igazán büszkék lehetnek magukra a RTLII szakemberei, hogy a műsor alapját képező 12 percet képesek két és fél órásra felduzzasztani. De sebaj, a nézők biztosan ennek örülnek, és legalább nem kapcsolnak át a konkurenciához, főleg, mert Lilura olyan ruha került, amitől olyan hosszúvá váltak a lábai, hogy ihaj.

Ezen a héten tangó és cha-cha-cha közül lehetett választani, és hol egészen fergeteges produkciókat láthattunk, hol a párna alól pislogtunk ki, hogy vége van-e már a számnak. A celebbé vált Szilveszer gazda, aki sem táncolni, sem beszélni nem szeret igazán, teljesítette, amit elvártak tőle, de ennél többre nem volt hajlandó. Nem úgy, mint Varga Izabella és partnere, Cseh-Szakál Tibor, akik tangóztak egyet. Vibrálás nem volt, bugyivillantás igen, de meg kell hagyni, Varga Izabella komolyan veszi a táncot.

De aztán jött Tóth Gabi, aki egy hosszú fekete-piros ruhát kapott, és amikor a Madonna La Isla Bonitájára táncolni kezdett partnerével, megfagyott a levegő. A zsűri szerint Tóth igazi táncos, és fantasztikusat alkottak párjával a színpadon. Ez volt az a pont, ahol Tóth szinte sírni kezdett, igyekezett visszafojtani a könnyeit.

Nem így Győrfi Pál és Práger Kitty, akik a zsűri szerint igazi UFO-tangót adtak elő, gyakorlatilag annyira nem voltak képesek érzelmeket kihozni a történetből, mintha egy zöldségest és egy adóellenőrt raktak volna párba. A nézők szívének megpuhításaképp Lilu suttogva elmondta, hogy súlyos baleset érte Győrfit, amiről kiderült aztán, hogy csak begyulladt a könyöke, és ezért nem bírta partnernőjét emelgetni.

Vastag Csaba viszont azért feszült, mert a csípőjét kellett volna mozgatnia, és az nem férfias, se nem macsó, és hogy jön ő ehhez egyáltalán – háborgott a kisfilmben, majd lazán magára kapott egy szűk fekete inget, egy farokhangsúlyozó fehér nadrágot, egy magassarkút (ez egyáltalán nem zavarta a férfiasságában), és így lejtett cha-cha-chát Máramarosi Tündével. Esztergályossal flörtölt egy kicsit, de csak finoman, nyilván fiatalok is nézik az adást.

A műsor legkínosabb pillanata az volt, amikor mindenki a kezébe kapta a fődíjat, és 15 másodpercben el kellett mondania, mit mondana, ha valójában nyerne. Volt itt világbéke, köszönet az RTL-nek, meg a családnak, meg nyilván a szavazóknak is. Tóth Gabi nem volt túl szemérmes, közölte, hogy neki van egy csomó díja, de jó, hogy lesz még egy.

Aztán már csak fél órát kellett húzni az időt, ebbe belefért egy reklámblokk, egy közös tánc, és már csak a surlófények meg a drámai pillanatok maradtak.

Győrfi Pál és Práger Kitty távoztak, pedig a műsorvezetők szerint Győrfi a legszerethetőbb szóvivő, de ez sem hatotta meg a nézőket.