horoszkóp

100 évesen is háromkerekűzik egy brit férfi

2013.04.01. 16:48

1937-ben egy hónap alatt három aranyérmet szerzett kerékpárversenyen a winslow-i Richard Howard, aki akkortájt versenyenként még akár 500 kilométert is letekert biciklijén. A férfi nemrég lett kereken százéves, de kora ellenére nem hagyott fel a tekeréssel, amit hosszabb kihagyás után, felesége 2007-es halálát követően kezdett újra, hogy kiűzze fejéből a negatív gondolatokat. A különbség csak annyi, hogy kétkerekű helyett már háromkerekűre ül föl, és ötszáz kilométerek helyett mindössze heti nyolcat tesz meg. Ezt viszont szeretné tartani 112 éves koráig, írja a Daily Mail. Richard Howard általában 63 éves fiával, Peterrel indul triciklizni hétvégente, akivel jobb idő esetén akár 20 kilométert is letekernek. Az egykori általános iskolai, festőművészetben is jártas tanár szolgált a második világháborúban is, a tanítást pedig 65 éves korában fejezte be. Idős kora ellenére (amihez II. Erzsébet brit uralkodó is gratulált levélben) Howard időnként autót is vezet. Az idős triciklistáról itt talál fotókat >>>