Kelly Brook egyszer már megesküdött a csillagokra is, hogy leáll egyik függőségéről, az önmagáról készített fotók mértéktelen posztolásáról. A Daily Mail szerint azonban a helyzet nem javul, sőt eszkalálódik. Vizuálisan káros hobbijához ugyanis új partnert talált hapsija, Danny Cipriani személyében. Újonnan egy meztelen felsőtestes közös képet csaptak ki a világhálóra, persze Brookból kulcsocsonttól lefelé nem látszik szinte semmi (kép itt elérhető). A kép persze ultraromantikus: a birkafejet vágó Cipriani a kamerába néz, a gondosan kisminkelt Brook pedig rátekint.

A 2008-10 között is együtt járó Brook és Cipriani láthatóan összemelegedtek, ennek másik jele, hogy a minap lakásokat nézegettek Londonban. Több fotó is készült róluk, ahogy az irodák kirakataiba kitett hirdetéseket fésülik át meg át. De nemcsak a glammodell és a rögbijátékos mentek el kérót nézni, Cipriani édesanyja, Anne is velük tartott. Nagyon tetszett nekik egy 2,4 millió font (860 millió forint) értékű Temze-parti ház és fulhami ingatlanokat is nézegettek. Nekünk marad nézegetnivalónak az, hogy a dildóval megviccelt Brook a török FHM címlapján pózol, ahogy fentebb is látható.