A Huffington Post riportere a meleg házassággal kapcsolatos véleményéről kérdezte Jeremy Irons színészt, aki finoman szólva is fura választ adott. Ha érdekli bővebben is, a videót is megnézheti ide kattintva.

"Egy apa összeházasodhatna a fiával? Az nem vérfertőző, mivel mindketten férfiak. A férfiak ugyenem tudnak egymás közt szaporodni, így az semmiképpen vérfertőző" − mondta el megdöbbentő eszmefutattását Irons, aki ezek után még azon is elgondolkodott, hogy vajon az azonos neműek házassága lehetővé teszi-e az apák számára, hogy adózás nélkül adják át fiaiknak ingatlanjaikat.

A hazánkban is sűrűn forgató Irons hozzátette még, hogy szerinte a melegek most "a névért harcolnak", vagyis azért, hogy az azonos neműek közti kapcsolatot is lehessen házasságnak hívni. Jeremy Irons elmondása szerint ettől nagyon tart, mert ez szerinte degradálóan hat a arra, amit eddig házasságnak hívtunk. Ezek után gyorsan próbálta kijavítani magát, és elmondta, hogy a legjobbakat kívánja mindenkinek, aki együtt él valakivel, mert az egyszerűen fantasztikus. Jeremy Irons szerint akkor is, ha az egy állat.