Nem tudni, mi járt az agyában annak a kínai férfinak, aki úgy döntött, hogy egy élő angolnát helyez a végbelébe, miután megnézett egy felnőttfilmet, amelyben hasonló állattal okoztak maguknak örömet a szereplők – osztotta meg a hírt a Sun. A nőtlen férfi végül az ügyeleten kötött ki, mert az angolna nem maradt nyugton, hanem kiutat keresett magának, ezért a férfinak iszonyú fájdalmai lettek.

" Az állat még élt, amikor eltávolítottuk, de nem sokkal később megdöglött" – nyilatkozta az orvos, aki azt is elmondta, hogy egy ázsiai mocsári angolna volt a játszótárs, mely kb. 50 centi hosszú volt, és durván egy kilós. "Ez egy meglehetősen ostoba dolog volt, főleg mert az angolnának sok kicsi és éles foga van, és súlyos sérüléseket tudott volna okozni a férfinak" – fejtette ki a kezelőorvos.

A pasival szemben állatkínzás miatt indult eljárás.

Azt gondolnánk, ilyen hülye senki nem lehet, de legyen nyugodt, tavaly egyausztrál férfiből szedtek ki egy angolnát, aki nem volt hajlandó arra magyarázatot adni, hogy került az állat a fenekébe.