horoszkóp

Rachel McAdams kanállal ette a füvet

2013.04.10. 19:07

Rachel McAdamsnek egy barátja segített alvásproblémáin, sikerrel: „Beszélgettünk, és mondtam, hogy mostanában nagyon nehezen alszom el, erre azt mondta: van itt valami, ami segíthet! Mondtam, tök jó, erre elővett egy üvegcsét, címke nélkül, tele sötétzöld anyaggal, és mondta, vegyek belőle. Fűvel. Mondtam, hogy na jó, ezt ne, aludni akarok, nem betépni, megnyugtatott, hogy ettől tuti bealszom, én meg elég elkeseredett voltam már, és vettem belőle egy teáskanálnyit, aztán fogat mostam, és amikor másztam be az ágyba, már akkor kész voltam, nem tudtam, mi van, nem voltak normális emberi gondolataim. Hallucináltam” – mondta a Jimmy Kimmel showban a színésznő, aki az ágyban fekve azt hallucinálta 5 órán át, hogy valaki operát énekel.