Szerepet kaphat a konkurens csatorna szappanoperájában a Barátok közt egykori szereplője, a Berényi Andrást alakító R. Kárpáti Péter - írta a Blikk. Konkrét megállapodás ugyan még nem született a színész és a TV2 között, Nagy Tamás, a napi sorozat producere nem tagadta a hírt. "Természetesen érkeznek új szereplők a sorozatba a közeljövőben is, és az is köztudott, hogy többször választottunk már máshonnan jól ismert színészeket. Éppen ezért nincs kizárva semmi, nálunk minden megtörténhet, de konkrétumot természetesen nem árulhatok el. Tény, R. Kárpáti Péter mellett szól, hogy hatalmas a rutinja a napi sorozatok felvétele tekintetében, és egy ország ismeri az arcát. Ugyanakkor ez lehet a negatívuma is, hiszen azért az arca egybeforrt az általa játszott karakterrel" - magyarázta a producer a lapnak, ami R. Kárpátit is megszólaltatta. A színész úgy reagált, neki az a variáció tetszene a legjobban, ha egy ötvenéves férfit alakíthatna a sorozatban, vagyis saját magát.

R. Kárpáti Péter karakterét már hónapokkal ezelőtt kiírták a Barátok köztből, ami anyagilag nagyon rosszul érintette a színészt, házát is el kellett adnia. Azóta az ország diszkóit járja, ott haknizik: italt kever és fotózkodik a vendégekkel.