Már hat-hét fellépésétől is elesett az exmegasztáros Gáspár Laci, amióta március elején gyanúsítottként hallgatták ki egy lebuktatott dílerhálózat ügyében, számolt be a hírről a Bors. A lapnak az énekes menedzsere, Környei Attila azt mondta, egyik alkalommal sem indokolták meg, miért mondják le a fellépést, de a férfi éles logikai érzékkel rávilágított, biztosan nem véletlen az egybeesés. Úgy gondolja, Gáspár jobban járna, ha hamar tisztázná magát, már csak azért is, mert idegileg is rámegy. "A Facebookon is volt egy kirohanása, most pedig már a külvilágtól is elzárkózott" – utalt a menedzsere Gáspár egyiptomi menekülésére. A lap által megkeresett buliszervező szerint Gáspár félplayback esetén körülbelül 100-150 ezer forintot kérhet el, míg egy másfél órás, négyfős zenekarral lezavart koncertért akár négy-ötszázezer forintot is kaphat. Gáspár ügyvédje, dr. Gerencsér András a lapnak azt mondta, neki is panaszkodott az énekes a lemondott fellépésekről.