Egy év után kapta meg nyereménylakását a Való Világ ötödik szériájának nyertese, aki sokáig egy szállodában élt. Knap Attila a szerződést is aláírta már - írja a Blikk.

"Nagyon örülök, hogy végre sikerült aláírni a szerződést. Már több mint egy hónapja rátaláltunk a lakásra, de amíg a szükséges papírokat nem intéztük el, nem szerettem volna nyilvánosságra hozni, elkiabálni a jó hírt" -nyilatkozta a boldog nyertes.

A lakást azonban beköltözés előtt át akarja alakítani, új csempe kerül a falakra, a parkettát is lecseréli. Szerencsére bőven volt ideje kitalálni, hogy milyen legyen az interieur, amit nemsokára a közönség is láthat, legalábbis ezt közölte Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.

Azt nem tudjuk biztosan, hogy VV Kingával költözik-e az új lakásba Knap, akit a nyereményútra is magával vitt, mindenesetre nekünk nem cáfolta a hírt.