17,78 centis csipeszt felejtettek orvosai egy négygyerekes brit nőben. Donna Bowettet még (2009-es) epehólyag-eltávolító műtéte után három hónappal is erős fájdalmak gyötörték, ezért megröntgenezték, így derült ki, hogy ez már nem mondható a gyógyulási folyamat velejárójának.

Mint a Daily Mail írja, Bowett még az azóta eltelt négy évben sem épült fel teljesen: semmilyen fizikai megerőltetésre nem képes, még a kutyáját sem tudja hosszabb sétára vinni. Egyébként ápolónőként dolgozott, de már nem tudja a munkáját végezni. A vétkes kórháztól egyébként nagy összegű kártérítést kapott. (Bár a cikk nem részletezi, az orvosi műszert nyilván eltávolították azóta.) A lap értesülései szerint 2009 óta csaknem 750 orvosi műhibát regisztrált a brit nemzeti egészségügyi szolgálat.