A híresség, akit az utóbbi években többször is kórházba kellett vinni súlyos egészségügyi problémái miatt, jobb pillanataiban úgy érzi, hogy még van tíz éve, de van, amikor azt kívánja, hogy bárcsak azonnal meghalna. "Ilyen az élet, egyszer fent, egyszer lent, nem igaz? Ez is változó, van, hogy megbékélek, de bizonyos helyzetekben nagyon szomorú és feldúlt vagyok, azt érzem, hogy ez már nem én vagyok" - nyilatkozta a Borsnak férje, Frédéric von Anhalt tolmácsolásával Gábor Zsazsa. A színésznő, akinek megszámlálhatatlan szerelme volt,   saját bevallása szerint nem is kívánhatna odaadóbb és szeretőbb társat jelenlegi házastársánál. "Sokat beszélgetünk, és segít emlékeznem mindarra, ami történt velem, velünk az elmúlt évtizedek során" - tette hozzá Zsazsa, aki tudja, hogy Anhalt megválogatja, hogy mit mutat meg neki és mit nem. "Azt is tudom, hogy a sajtó még mindig piszkál, de ez mindig is így volt, de már nem érdekel...Ma már tudom, hogy akik szeretnek, azok nem foglalkoznak minden ostobasággal" - nyilatkozta a magyar származású híresség, aki ugyan már nem olyan híú mint volt, de mégsem néz tükörbe, mert nagyon megváltozott.

Az interjúból az is kiderült, hogy szívesen ellátogatna Budapestre is, ha egészsége engedné, és szívesen végigsétálna a Duna-parton. Persze tisztában van azzal, hogy betegsége miatt, ami nagyon sok pénzüket felemésztette, ezt már nem teheti meg. Frédéric von Anhalt korábban egyébként azt állította, neje szeretné, ha a fővárosban temetnék el.