Bombát találtak, vállra vették, elvitték

2013.05.15. 15:50

A brit védelmi minisztérium nagy erőkkel keresi a képen látható férfiakat, akik két, talán még éles bombát vittek el vállukon a dorseti Worbarrow Bay egyik strandjáról. A 28 négyzetkilométeres terület, melyen az öböl is található a katonasághoz tartozik, gyakran tartanak robbantási kísérleteket, tankgyakorlatot. „A férfiaknak azonnal fel kell keresniük a rendőrséget, akik szakértőket küldenek majd hozzájuk, hogy megvizsgálják, élesek-e a bombák. Nincs rá garancia, hogy üresek a robbanótöltetek, így nagyon veszélyesek lehetnek” – mondta a Dorset Echónak a védelmi minisztérium szóvivője.

„Azt hittem, szőnyeget visznek, csak közelebbről láttam, hogy ezek bombák. Egy ex-katonával voltam épp, aki zat mondta, hogy a töltetek feje érintetlen, úgyhogy élesek lehetnek. Nagyon féltem, ahogy elvonultak, a kislányom közelében voltak, a komphoz, vagy az autóúthoz igyekezhettek ezek az idióták!” – mondta a lapnak a nő, aki a fotót készítette a bombát vállra vevő és elcipelő férfiakról.