horoszkóp

ByeAlex hamisan is simán bement a döntőbe

2013.05.16. 23:14

Látszólag nagyon könnyedén jutott tovább kilenc társával ByeAlex az Eurovízió csütörtöki elődöntőjén. Az idén Malmőben megrendezett versenyen Márta Alex dala úgy tűnik, a nemzetközi közönségnek is tetszik, még annak ellenére is, hogy talán még a Zöld Pardonban hallottaknál is hamisabban sikerült prezentálnia a Kedvesemet. Persze talán annak is köszönhető, hogy a filozófus srác dala volt az egyetlen, aminek meg lehet jegyezni a refrénjét. Rajta kívül még Grúzia, Románia, Norvégia, Azerbajdzsán, Izland, Örményország, Finnország, Málta és Görögország lesz ott a döntőben erről az ágról. Az énekes a fellépése előtti utolsó nyilatkozatában a távoli közönségnek örvendezett: “Távolabb volt a közönség, mint vártam, de jó, mert nem tolják őket annyira az arcomba, mert még nem vagyok annyira tapasztalt” – mondta ByeAlex, aki bevallottan szeretett volna továbbjutni, de nem a verseny miatt.

Az MTV egyébként igyekezett kihasználni, hogy végre olyan műsort sugároznak, amit az emberek néznek is, és kedveskedett nekünk egy háromnegyed órás felszopó műsorral is, amiben ByeAlex elmondhatta a napirendjét, például azt, hogy igyekszik belesűríteni egy napjába a testedzést is, de az utóbbi két évben nem sikerült. Wolf Kati és a Noxból ismert Péter Szabó Szilvia a stúdióban magyarázták, hogy mi kell egy Eurovíziós dalhoz, hiszen ők már mindketten voltak ott, hogy aztán jól ne érjenek el semmit, majd mindezt a köztévé megkoronázta egy szokásos minőséget hozó Bagi-Nacsa humorpáros által előadott tréfacunamival. ByeAlex szombaton száll versenybe ismét a döntőért, addig valószínűleg a fogadóirodák is finomítanak valamit elképzeléseiken, ugyanis az elődöntő előtt laza háromszázszoros pénzt hozott a magyar végső győzelem. Ne feledkezzünk meg a másik kedvencünkről sem, a román Cesarról sem, akinek dubstepre és eurodiscóra összehozott áriázása valószínűleg örökre beleivódott minden tévénézőbe, vele is meg kell mérkőzni még egyszer.